Language:

Mókus térdműtéte

Az idei fárasztó szezon végeztével nemcsak a motorokat kell megreparálni.

Még az év elején történt egy kis baleset, amit most decemberbe hoztak helyre a szakemberek. A térdemet kellett kicsit megrenoválni, de a profi orvosi ellátásnak köszönhetően jobb lett, mint újkorában, bár a teljes felépülés még 2 hónap. Így jövőre még ütősebb showt láthattok tőlem.

Mókus a Supercrosson is tarol

Mókus az idei szezon fináléjaként a genfi Supercross versenyen hengerelte le a svájci közönséget. A bajnokság szüneteiben lépett színpadra 2 napon át, napi 3 alkalommal. A 16 ezres teltházas közönség őrjöngő tapssal jutalmazta a 60 méterre beszorított féktelen gumifüstöltetéseket és a még sosem látott, fizikai törvényeket meghazudtoló motoros trükköket.

Így ez a 2 nap felejthetetlen élményt nyújtott mind Mókusnak, mind a motorsport rajongóinak, akik jövőre is visszavárják a kaposvári fenegyereket.

Európa Bajnokság – 2.helyezés

Idén Ausztriában került megrendezésre a Stuntriding Európa Bajnokság, ahol 20 ország 50 legjobb versenyzője mérhette össze tudását. A 2 napon át tartó kemény küzdelem után végül Mókusnak ítélték a rendkívül erős mezőny 2. legjobb helyezését.

Zürich

Mókus Zürich-ben kezdte idei szezonját egy 4 napos teltházas Motorshow-val. A bemutatókon a világ legjobbjait csodálhatta a 72.000-es nézőközönség, például Chris Pfeiffer együtt lépett fel Mókussal napi alkalommal. A fantasztikusan sikerült előadássorozat után még számos felkérés született és természetesen Zürich-be is visszavárják.

Boldog Új Évet Mindenkinek!

Végre felébredtünk téli álmunkból és újult erővel indult el a Mókus Show 2011-ben. Ez évben is folytatódig a show. Reméljük idén is sokan eljöttök megnézni! Az új trükkök ez évben sem hiányozhatnak.

Új fotók!

Nem kerülnek vissza a régi fotók, hanem úgy döntöttem, hogy egy válogatást teszek fel a kedvenc képeimből! Megtalálhatjátok kedvencek mappában! Tetszettek nekem még a törökországi képeim és azt kivételesen felpakoltam külön…

Átalakítás

Még egy két hiányosság van, de hamarosan 100%-ban fog üzemelni az oldal… A galériában végre nagy felbontásban nézhetitek a képeket, ha az összes kép visszakerül.

Egy kis renoválás – belső átalakítás

Az oldal pár óráig szünetel, így még nem működnek a menüpontok. A kellemetlenségért elnézést! Hamarosan böngészhettek tovább!

MEGSZÜLETETT A KISHERCZEG!!!

A mai nap született meg Mókus kisfia 2,5 kiló 51 centivel, 12 500-as fordulatszámon. :) A jövevény neve Herczeg Barnabás. A szülés rendben zajlott komplikáció nélkül. Hétvégén kezdetét veszi egy nagyszabású tejfakasztó party… Ezután reméljük Mókus nem fekszik be kedvese mellé a kórházba. :D Pár képet megnézhettek a galériában!

Megérkezett az új modell

Végre ti is láthatjátok az új motort az Images menüpont alatt. Az átalakítás rövidesen megkezdődik, így 2010-ben már megújult formában találkozhattok vele.